Zala György kenus, egyéniben Barcelona és Atlanta kétszeres olimpiai bronzérmese, csapatban - C4 - kétszeres világbajnok. Jelenleg erőnléti edzőként dolgozik több olimpikonnal, többek között a férfi vízilabda válogatottal és az úszó Milák Kristóffal. Kíváncsiak voltunk, része volt-e pályafutásának a mentális felkészülés, vagy ha hiányzott, mi volt helyette.

Egy kávézóban találkoztunk, jót beszélgettünk, csak a közös fotót felejtettük (sic!)

Jól sejtjük, hogy a te időszakodból még teljesen hiányzott a mentális felkészítés?

Én a mentális felkészülés fogalmával 1996-ban, a második olimpiám előtt találkoztam először. Vura Márta sportpszichológus foglakozott akkoriban velem, sok imaginációs feladatot végeztünk, és tőle hallottam először arról, hogy egy futamot fejben is fel lehet építeni.

Egészen addig azt gondoltam – csak úgy, mit a korosztályomból bárki -, hogy a sikerünk kizárólag azon múlik, milyen erőállapotban érkezünk, és hogy mennyire volt zökkenő,- és betegségmentes a felkészülés. 

A sportpszichológussal végzett munka hozott eredményt?

Fejben már több mindent tudtam erről Mártától, gyakorlatban viszont csak évekkel később, konkrétan egy felkészüléskor, már a vízen tudtam összerakni és hasznosítani. Az akkori kenu négyesünk egyik tagja ránk csodálkozott, hogy ti nem tudjátok, hogy kell ezret menni? A pályát fel kell építeni, mondta.

Erre meg azt gondoltam, ja, ezt már tudnom kellett volna ezelőtt három olimpiával – nevet.

Sajnos a síkvízi pályafutásom ekkor már befejeződött, de indultunk raftingban nemzetközi versenyeken. Ott nem csak hogy hasznosítottuk a „fejben összerakást”, de még egy saját módszert is kidolgoztam. Ezt nevezhetjük félig fizikai, félig mentális trükknek. Azt pontosan tudtam, hogy mennyinek kell lenni a kezdeti csapásszámnak, az utazósnak, és mennyinek a finisben. De az utolsó száz méter mindenkinek nagyon fáj, ott már a tejsav áll nyerésre. Mondtam a srácoknak, hogy amikor eljön ez a pillanat, csak a következő öt húzásra koncentráljanak, az menni fog. Aztán a következő ötre és már csak kétszer ötre. Jól bevált, úgy nyertünk ezzel a technikával versenyeket, hogy nem mi voltunk a legjobbak.

Erőnléti edzőként a jelenben, hogy gondolkodsz a mentális felkészülésről?

Kemény Dénes mondta egyszer, hogy a legjobb diplomáciai siker az erős csapat. Ezzel teljesen egyetértek, az a kérdés, mitől erős egy csapat. Amikor pl. egy vízilabda meccsen az utolsó negyedben már annyira fáradt a játékos, hogy csak ádámcsutkáig tud kiemelkedni a vízből, akkor az dönt, ki van ott jobban fejben. Erről kétségem sincs. Pont ezért a mai élsportolók felkészítése nagyon komplex. Van dietetikus, mentál tréner, erőnléti edző. Szerencsére rájöttek, hogy az edző egyszemélyben nem képes ellátni az összes feladatot. Már ahol rájöttek...

Mit gondolsz, ha a barcelonai, vagy az atlantai döntődre a tökéletes edzettségen, és az ideálisan beállított csapásszámon kívül, fejben is felkészülten érkezel, akkor most egy olimpiai bajnokkal beszélgetnénk?

Biztosan.

Vissza szoktad-e pörgetni az olimpiai döntődet, és ha igen, csinálnál-e mást, vagy máshogyan?

Az utolsó 10 nap felkészülésében apróságokon változtatnék, a döntő rendben volt. Bennem akkor egy olimpiai bronzérem volt, mindent kiadtam magamból. Egyébként meg egy hebrencs, fiatal srác voltam, és meggyőződésem, hogy azzal a mentalitással nem tudtam volna feldolgozni az „én vagyok a világ tetején” érzést és a vele járó népszerűséget. Ki tudja, mi lett volna belőlem, lehet, elkallódtam volna. Hány olyan olimpiai bajnok sportolóról tudunk, aki miután abbahagyta a versenyzést, nem tudott mit kezdeni magával. A fényviszonyok változása komoly teher. A mai agyammal viszont, már jól menne.

Egyébként visszatérően álmodok az olimpiai döntőmről, álmomban többszörös olimpiai bajnok vagyok – nevet.

A pályafutásod során kerültél lejtőre? Ha igen, ki segített kijönni belőle? 

Amikor abbahagytam a sportot, volt nyolc nehéz hónapom. Akkor a barátaim segítettek munkát találni, ezzel sokat segítettek. Később is volt olyan, amikor elfogytam mentálisan, ezért coach-hoz jártam. Ilyés Gyula, aki kiváló sportoló is egyben, mondta, hogy keressek magamnak valami célt. A sportban ez a húzódzkodás lett, amiben adott idő alatt a legtöbb elvégzett gyakorlattal világcsúcstartó is lettem. A civil életemben pedig a tanulás. Edzői diplomát, majd erőnléti edzői képesítést is szereztem.

Fiatalokkal is dolgozol. Van valami útravalód a számukra?

Nagyon közhelyes amit mondok, de saját magukban kell hinniük. Gondoljuk át, mi vesz rá egy sportolót, hogy naponta meghaljon edzésen? Az, hogy elhiszi, minden nap jobb lesz. Ha emellett van elköteleződése a céljai iránt, akkor ez olyan tartást ad, amiből egész életében profitál.

Van egy tanmesém a fiataljaimnak. El szoktam mondani nekik, hogy szerintem mindenki egy heggyel születik. Ott tornyosul előttünk és mivel a teteje ködben van, azt sem tudjuk mekkora. Felvesszük a hátizsákunkat és elindulunk felfelé.

Fel lehet jutni erre a hegyre nyílegyenesen, meredeken a sziklákon és lehet kis ösvényeken lassan haladni, de abban biztos vagyok, az jut magasabbra, aki bevállalja a nehezebb utat.

Menich Judit