Magyarország első atlétikai világbajnokát, olimpiai bronzérmest, és Európabajnok súlylökőt arról faggattuk, milyen szerepe van a mentális felkészülésnek pályafutásában.

Hogyan gondolkodsz a mentális felkészülésről? Ha százalékban kellene kifejezned a siker összetevőit, minek, mennyit adnál?  

Nehéz meghatározni a százalékokat. Az biztos, hogy korábban hiába voltam kitűnő formában, csináltam meg mindent a felkészülés során, mégsem tudtam ezeket a megszerzett képességeket az igazán fontos versenyeken előhozni. Az is hozzátartozik, hogy akkoriban itthon nem volt elterjedt, hogy a sportolók felkészülésének része legyen a mentális felkészítés, olyannyira nem, hogy amikor nekem javasolták a pszichológust, arra gondoltam, nem vagyok én bolond, hogy odajárjak... Ahogy viszont haladtam előre a pályafutásomban, én is beláttam, mennyire hasznos és sokat tud segíteni.

Ez a belátás mikor, milyen körülmények között született meg?

Utánpótlás koromban több éven keresztül küzdöttem azzal, hogy a fő versenyeimen nem tudtam azt az eredményt kihozni magamból, ami akár az utolsó edzésen is sikerült. Nem volt ez másképp első olimpiámon, 2012-ben Londonban, illetve az utána következő évben a moszkvai világbajnokságon sem. Ezután döntöttem úgy edzőm, Eperjesi László unszolására,  hogy sportpszichológus segítségét kérem. Szegeden akkor nem találtunk szakembert, így egy Budapesten élő, de egyébként szegedi pszichológussal, Balassa Leventével kezdtem el együtt dolgozni. Eleinte nem volt egyszerű, hiszen ő sem jött minden héten Szegedre, és én sem tudtam Budapestre utazni rendszeresen. Mégis már ezek, az eleinte rendszertelen alkalmak is rengeteget segítettek, sokat tanultam magamról, a mentális felkészülésről. Különböző technikákat, feladatokat sajátítottam el, melyeket azóta is alkalmazok mind a felkészülésem, mind a versenyzésem során.

Amikor sikereket értél el, mire kellett figyelned fejben?

Számomra az egyik legfontosabb dolog volt, hogy ki tudjam zárni a versenyek alatt a környezetemet, csak magamra és az elvégzendő feladatra tudjak koncentrálni. A másik pedig, hogy a túlzott izgulást, teljesítési kényszert egy kezelhető szinten tudjam tartani.

Szerencsére már a következő évben látványos sikereket értem el, hiszen új országos csúcsot lökve 3. lettem a Zürich-i Európa Bajnokságon. Ettől fogva pedig szinte minden versenyemről egyéni csúccsal és éremmel térhettem haza.

Hogy tudtad ezt az optimális mentális állapotot fenntartani?

Közel 2 éven keresztül dolgoztam együtt a pszichológusommal, majd úgy alakult, hogy onnantól kezdve egyedül folytattam tovább a tanult gyakorlatok alkalmazását. Ez alatt az idő alatt teljesen sikerült elsajátítanom a mentális technikákat, de utána is sokszor konzultáltunk még telefonon Leventével.

Biztosan van olyan történeted is, amikor lejtőre kerültél. Hogyan írnád le azt az állapotot, ami ekkor a fejedben zajlott?

A 2018-as évemet nagyon jól kezdtem, fedett pályás országos csúccsal sikerült megnyernem a fedett pályás világbajnokságot. Ezután nagy reményekkel és célokkal kezdtem bele a felkészülésbe, hiszen augusztusban jött az Európa Bajnokság, amit szerettem volna megnyerni. Az alapozás elején viszont jött egy sérülés, ami nem akart gyógyulni. Idővel be kellett látnom, hogy a kellő edzésmunkát nem tudom elvégezni. Lemondtam minden további versenyemet, és több hónapos pihenőre kényszerültem. A döntést is nehéz volt meghozni, de ebből a helyzetből újra felállni még inkább.

Amikor újra kezdtem edzeni, sokáig nem mertem terhelni a lábam, mert volt egy belső gát bennem, mi lesz, ha ismét előjönnek a fájdalmak. A gyorsaságom is nehezen akart visszajönni, mert a lábaim sokat gyengültek a kihagyás alatt. Azt éreztem, hogy elvesztettem a versenyrutinomat és a magabiztosságomat is. Gyakorlatilag, egy teljes évem ment rá, hogy újra magamra találjak. Talán mondhatom, hogy sikerült, a 2019-es fedettpályás Európabajnokságon bronzérmet szereztem.

Ki, vagy mi segített ezt túlélni, kijönni belőle?

Nagyon sokat köszönhetek minden körülöttem lévő embernek, ők tartották bennem a lelket. A férjem, a szüleim, az edzőm és az edzőtársaim is végig támogattak abban, hogy legyek kitartó és türelmes. A klubom és a szövetség azzal bíztatott, hogy akár pozitívan is kijöhetek ebből a helyzetből, hiszen kipiheni magát a szervezetem, mind mentálisan, mind fizikálisan, és újult erővel tudom majd elkezdeni a felkészülést az olimpiára.

Ebben az időszakban is fontos szerepet játszott a mentális felkészülés, ami abban segített, hogy rendezni tudjam az érzéseimet, félelmeimet. Az volt a legerősebb kétségem, vajon felérhetek-e ugyanarra a szintre, ahol voltam, vagy végleg rányomja a bélyegét a karrieremre ez a sérülés.

Mit gondolsz erről az idézetről: "Nem az vagyok, ami megtörtént velem. Az vagyok, amivé válni akarok." (Gustav Jung)

Nagyon elgondolkodtató. Sokan a múltban ragadnak, nem tudnak előre nézni és ez visszatartja őket az életük minden területén. A múlt már megtörtént, hagyni kell. Új célokat kell kitűzni a jövőben és küzdeni azok eléréséért. Még akkor is, ha azok teljesen más célok, mint amiket a múltban szerettünk volna.

Teszel-e tudatosan azért, hogy fejben mindig topon legyél?

Alapvetően pozitív szemléletű ember vagyok, próbálom mindenben meglátni a jót. Ezen kívül a mai napig alkalmazom a megtanult mentális technikákat, illetve szívesen olvasok könyveket, cikkeket ebben a témában.

Az edzéseken rendszeresen veszünk fel videókat a technikai munkámról, a lökésekről. Szeretem ezeket többször visszanézni, majd lehunyt szemmel átgondolni, hogy a tökéletes lökést hogyan kell véghezvinni. Ilyenkor a mozgást, mint egy kisfilmet játszom le, akár többször „oda-vissza tekerve” a kritikus részeket.

Emellett még érdekelnek a sportolók riportjai, videói, legyenek akár atléták, birkózók, tornászok, mindegy. Izgalmas látni, hallani, más élsportolók hogyan gondolkodnak, mit éreznek, főleg, ha olyan a téma, ami engem is érint, vagy olyan az érzelem, amit én is átéltem.

Mennyire vagy abban tudatos, hogy miként tanulsz a tapasztalataidból?

Törekszem arra, hogy saját, vagy mások megélt tapasztalatai alapján tanuljak az esetekből, ennek ellenére én is beleesek néha ugyanabba a hibába. Ennek legfőbb oka a maximalizmusom, az állandó teljesítési vágyam. Amit saját magamtól tanultam: jó, ha az ember maximalista, de nem minden áron. Sokszor például, akkor is erőltetek dolgokat edzésen, amikor már nem kellene. Ma már tudom azt mondani egy ilyen szituációban, ezt most inkább kihagynám, csináljunk mást helyette.

Nem csak a sportban, de az otthoni, családi, tanulmányi dolgokban is mindent nagyon jól akarok elvégezni. Próbálok mindenkinek megfelelni, mindenhova odaérni, mindent megcsinálni. Jellemzően túlvállalom magam, mára az a tanulságom, lehet a dolgokat halasztani, vagy delegálni, vagy akár kevesebbel is megelégedni.

A legnagyobb sikereid megélése közben, milyen érzelmek keletkeztek, szabadultak fel benned, mik játszódtak le a fejedben/szívedben?

Bár én vagyok Magyarország első atlétikai világbajnoka, a legnagyobb sikeremnek az olimpiai bronzérmemet tartom. Amikor kiutaztam Rióba, a 4-6. helyezést céloztam be. Nagy küzdelem volt a döntőben, hiszen sokáig álltam azonos eredménnyel 3. helyen, de ez dobásról dobásra változhatott/változott, idegőrlő volt.

Amikor már biztos volt a bronzérmem, akkor öntöttek el az érzelmek. Rengeteg dolog átfutott az agyamon. Az, hogy mennyi küzdelem, szenvedés van mögöttem, hogy mennyi lemondással járt az életem, amíg elértem idáig...

A mai napig, amikor felidézem az olimpiai döntőt, könnyek futnak a szemembe.

Ha egy mondatban össze akarnád foglalni a jövő nemzedékének, hogy ebben a témában mi a legfontosabb, mi lenne ez az egy mondat?

Ha valamiben nem boldogulsz, akkor merj segítséget kérni másoktól.

Hogy vagy most, életed legfontosabb pillanata előtt?

Jelenleg a várandóságom utolsó heteiben vagyok, és nagyon várjuk már a kislányunk érkezését. Emellett jelenleg is szerves része az életemnek a sport, napi szinten lejárok edzeni/mozogni, - persze csak amennyi jólesik - és továbbra is odafigyelek a táplálkozásomra. Ha megérkezik a kislányunk és minden rendben lesz, akkor áprilisban szeretném elkezdeni a felkészülést a tokiói olimpiára. Természetesen a hangsúly innentől kezdve teljes egészében Lucán lesz, és ha úgy alakul, hogy a továbbiakban nem fér bele az élsport az életembe, azt is elfogadom. Olyan kiteljesedett karrier van mögöttem, amiről még álmodni sem mertem, elégedett vagyok. Emellett azonban határozott céljaim vannak, amiket még szeretnék elérni, megvalósítani, csak a fontossági sorrend változott.

Menich Judit