Összeírtuk magunknak azokat a sportolókat, akikkel szívesen beszélgetnénk a mentális erő fontosságáról, akiket szívesen kérdeznénk arról, hogy sikereik, elért eredményeik tükrében hova sorolják a mentális felkészültséget.
Michelisz Norbert neve elsők között merült fel. A vele készült interjú elolvasása után egyértelmű lesz, miért. Ketten kérdeztük otthonában.
Amikor először felhívtalak időpont egyeztetés miatt, gondoltam, elmondom pár szóban, miről szeretnénk beszélgetni. Nekikezdtem volna, de te azonnal azt mondtad, hogy elolvastad a blogot és „szívesen részese lennél egy ilyen témájú beszélgetésnek!”
Igen, mert a pályafutásom hosszú évei alatt rájöttem, hogy a legsikeresebbek, és a sikeresek nem feltétlenül fizikai képességeikben különböznek. Vannak kulcspillanatok, amikor teljesíteni kell, és számomra sokkal fontosabbnak tűnik, hogy valaki ezekben a kulcspillanatokban érje el mentálisan a maximumot, mint az, hogy nagy átlagban, nem olyan fontos helyzetekben kisebb nyomás alatt tudjon jól teljesíteni.
Nálunk éves szinten van 6-8 kulcspillanat, és ha akkor nem vagy a topon, akkor nem leszel bajnok az év végén. Ezért fontos a mentál coaching, ahogy ti nevezitek, vagy bármilyen pszichés támogatás.
Nem mellesleg, az is bennem volt, hátha én is profitálok ebből a beszélgetésből.
Azt észrevettem az interjúidból, hogy nagyon belülről tudsz beszélni. Meg tudod fogalmazni mi történik benned, azaz reflektív vagy saját magadra. Könnyen beszélsz arról, hogy pl. ebben a helyzetben ezt éltem át, ott arra gondoltam...
Ez szerintem azért van, mert sokat gondolkodom saját magamról is. Amikor elindult a pályafutásom, kerestem, hogyan tudok a leggyorsabban fejlődni. Arra jöttem rá, hogy a legtöbb kérdésre a választ magamban, magamnál kell megtalálnom. Minden teljesítménnyel kapcsolatos dologban rá kellett jönnöm, nekem mi a jó. Nincs általánosan jó recept, ehelyett befelé kell figyelni és hallgatni az ösztöneinkre. Ugyanakkor nagy az ellenszél, mert a digitalizált világunk, és a közösségi oldalak nagyon abba az irányba terelnek, hogy kifelé élj, és arra figyelj hogy látnak téged mások.
Én akkor léptem mentálisan egy nagyot előre, amikor már nem érdekelt mások milyennek látnak, és mit gondolnak rólam.
Honnan jött a befelé fordulás igénye?
Rosszul rajtoltam. Aztán egy mentáltréningen megtanultam, hogyan tudom gondolatban lejátszani a rajtomat tökéletesen megoldva. Néha otthon még a sisakomat is felvettem és így vizualizáltam a jó rajtot. Sikerült, ma már a jól rajtolók közé tartozom.
Nekem kifejezetten sok erőt adott az, hogy gyengeséget tudtam erősséggé formálni és nagy boldogság volt rájönni, hogy nem félni kell a hiányosságoktól, hanem szembe kell nézni velük. Elégtételt adott, amikor legyőztem egy hibámat, vagy hiányosságomat és éhes lettem arra, hogy az összes többi problémámat is legyűrjem.
Ez így kimondva elég egyszerűnek tűnhet, de valójában nagyon kényelmetlen a hiányosságainkkal szembesülni, és persze nagy öröm amikor ezek átfordulnak erénnyé.
Sikeressé válni nehezebb, vagy fenntartani a sikerességet?
Azt még nem tudom, de érdekes dolgot vettem észre az elmúlt egy évben. Minél több éles párharcban és küzdelemben vagyok benne, és minél sikeresebb vagyok, annál jobban élvezem az egészet. Azt hiszem ez azért van, mert rettentő sok apró hiányosságot látok másoknál. Ezek egy része olyasmi, amivel én már megküzdöttem, kijavítottam, az pedig inspirál, hogy a meglévő hibáim kijavításával még sokat tudok fejlődni. Nem vezetéstechnikáról beszélek, hanem mentális edzettségről. Nyilván ott is mindig van fejleszteni való, de arra jöttem rá, hogy a kiélezett helyzetek megoldása fejben dől el.
Van erre konkrét példád?
Ellenkező példát mondok. Makaóban a rajt előtt nagyon benne akartam lenni a legjobb ötben, ezért egy rajt utáni kanyarszituációt túl optimistán értelmeztem, keresztbe álltam, és hatalmas rajtbalesetet okoztam. Nagyon rossz volt kiesni és amatőrnek tűnni, de aztán rájöttem, miért hibáztam ekkorát. Az akarat szülte túlzott lendület rossz megközelítése volt a dolgoknak. Elfelejttette velem azt az alapigazságot, hogy nem első kanyarban kell megnyerni egy futamot...
Hogy hat rád a hibád?
Azok voltak a legmélyebb pontok, amikor tudtam, hogy sok ember fektetett belém pénzt, tudtam, hogy sokan figyelnek rám. Ezekben az esetekben a hibáim nagyon megérintettek. Úgy éreztem, kudarcot vallottam. Ilyenkor felerősödik sok minden. Megéri-e? Meddig lehet rossz pillanatokat okozni a körülötted élőknek egy-egy versenyhétvége stresszével? Meddig szólhat rólam a feleségem élete?
Olyan alapkérdéseim voltak, hogy akarok-e versenyezni ezen az áron...
Ezek voltak a fejemben a leghangosabbak, de a leghangsúlyosabb hatás mégis az volt, hogy egy idő után elhittem, kellenek a kudarcok. Ez a felismerés segített annak megértésében, hogy a fejlődéshez és a sikerhez a kudarc okainak feldolgozása a kulcs.
Van egy ilyen autó-motorsportos mondás, hogy jobb üldözőnek lenni, mint üldözöttnek.
Igen, mert hátulról jól tudod tanulmányozni az elől haladót, de én jobban szeretek üldözött lenni. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy egyre jobban hiszek magamban és tudom mit kell csinálnom. Már nem frusztrál, hogy gyengébb autót vezetek, hogy végig kell védekeznem egy futamot. Akkor vagyok elememben, ha van veszíteni valóm.
Még mindig izgulok, - és ez nem kellemes állapot - de most már mederben tudom tartani ezt az izgalmat és inkább pozitívan hat rám, mint negatívan.
Mit hagytál el a fejedből, amitől az izgalom előjele átfordult?
Azt tudtam elengedni, hogy másokra figyeljek. Pont elég az, ha a saját teljesítményemre koncentrálok. Persze, én is nézek más versenyzőket, mert ez támpont a fejlődéshez, de ma már sokkal célravezetőbbnek tartom, ha a saját fejlődésemre fókuszálok. Ez az elengedés önbizalmat adott, magabiztosabb is lettem, és elvett abból a tulajdonságomból, hogy túlmisztifikáljam a dolgokat. Már nem hiszem azt, hogy másnak van olyan varázsképessége, amit én soha nem fogok tudni.
Tavaly világbajnok lettél. Hatalmas teljesítmény, egy ország ünnepelt. Megcsináltad. A döntő futam alatt mi zajlott a fejedben?
Tudtam, hogy két dologra kell koncentrálnom: fenntartani a tempót, és nem hibázni. Több feltétele is volt annak, hogy világbajnok lehessek, ezért nagyon sok mindenre kellett figyelni.
A helyzet bonyolultsága és izgalma ellenére, belülről ez egy átgondolt, tudatos és határozott taktika volt. A futam alatt többször előfordult, hogy négyen egymás mellett mentünk. Két évvel ezelőtt én valószínűleg nekimegyek valamelyiknek, kitöröm a kerekem, balesetet okozok, vagy kizárnak. Viszont azzal a tiszta fejjel, ami nekem akkor volt, a taktikámnál tudtam maradni. Éreztem, hogy el fog jönni az én pillanatom, ami el is jött.
Azt nem mondom, hogy az autóban is ilyen könnyű volt, mint ahogy most elmesélem, de azt állítom, hogy a legkritikusabb pillanataimban is ura voltam a helyzetnek, tudtam magam visszafogni, és ösztönözni is. Egész pályafutásom legnehezebb 10-15 perce volt.
Hogy kezeled a sikert?
A kezdeti magyar bajnoki sikereim után kicsit elszálltam. Egy éves autóversenyzői tapasztalattal a hátam mögött, azt gondoltam én vagyok a Michelisz-Schumacher. Aztán rájöttem, hogyha csak eggyel nagyobb kategóriát, vagy a nemzetközi szintet nézem, nagyon messze vagyok a jó autóversenyzőtől. Az elszállás azért volt veszélyes, mert nem foglalkoztam azzal, hogy vannak hiányosságaim. Sok embernek kellett kritika formájában pofán vágnia ahhoz, hogy vissza tudjak zökkenni.
Most viszont, a világbajnokság megnyerése után minden nagyon kerek és a helyén van. Az átélt élmények egyszeriek, és megismételhetetlenek. Továbbra is éhes vagyok a sikerre, élvezem a versenyzést, szeretnék még 3-4 világbajnoki címet nyerni. Ugyanakkor alapítottam egy csapatot, ahol segíthetem, mentorálhatom a fiatal tehetségeket, ez is kitölti az időmet, és ebben is nagyon motivált vagyok. Meglátom, merre visz az utam.
Hogy érezted magad a beszélgetésben?
Nem véletlenül reagáltam ilyen gyorsan a megkeresésre. Olyan témát hoztatok, amit magam is szívesen fedezek fel, és jó volt erről beszélgetni. Tetszik a Guardiola idézet a blog tetején, száz százalékig egyetértek vele, "behúzott". Tudjuk, hogy nem szó szerint kell érteni, és az is lehet, hogy mi másképp fejezzük ki magunkat, de ugyanazt gondoljuk.
Menich Judit
